CT3/HA5PP

4932.jpg=4899.jpg=

2005-ben 5B/HA5PP-ként indultam a CQWW SSB-n, 21 mega LP-ben; az eredményem világ 5. hely. (Idén 2006-ban, jelenleg az első helyen állok, de rengeteg induló volt, és sajnos, csak alig néhányan tettük fel a kérelmezett pontszámainkat.) Egyértelművé vált számomra, amennyiben jobb eredményt szeretnék elérni, közelebb kell mennem az USÁ-hoz. Valami miatt CT3 Madeira tűnt a legszimpatikusabbnak...

Már három hónappal a verseny előtt elkezdtem szervezni a dolgokat. Körbe kérdeztem ismert CT és CT3-as versenyzők között; és kaptam is egy csomó variációt a QTH-t illetően. Minél jobban belegondoltam, annál nyomasztóbb volt, hogy Madeira tulajdonképpen egy óriási "kőtömb" az óceánban, és ha éppen nem a tetejére megyek, akkor valamelyik irány mindig rossz lesz. A déli part a leglátogatottabb, arra vannak főként a szállodák, viszont onnan az USA és/vagy EU irány leginkább a hegyekbe ütközik. Döntöttem, mindenképpen északra megyek...

Próbáltam levelezgetni az északi parti szállodákkal, hogy hova tehetném fel a pecabot-moxonjaimat, de semmi konkrét ajánlatot/lehetőséget nem kaptam. CT3EE, Luis felhívta a figyelmemet, hogy a hotelek teljesen máshogy viselkednek, ha pl. a helyszínen vagyok és szemtől szemben "intézem a dolgaimat". Rövidre zártam a "kudarclistát", ismét döntöttem, majd személyesen lejátszom. De ettől függetlenül, "megérzésre" kiválasztottam a Cabanas Hotelt...

Azokat a helyeket, ahol a nagy CT3-as állomások szoktak indulni természetesen igyekeztem kikerülni; így Santana sem jöhetett számításba. Gondoltam, majd bérelek egy autót, azzal bejárom az északi oldalt, és a legjobb helyet kiválasztom. De Mörfi mint mindenbe, ebbe is beleszólt...

Összepakoltam a kis motyómat idehaza, ami jóval több volt mint 20 kg. Három nappal a verseny előtt a TAP AIR-rel (portugál légitársaság) repültem, ahol ráadásul a kézi poggyász is csak 6 kg lehetett. Tehát már az elején is volt izgalmam bőven; (de valahogy mindig megúszom a túlsúly kérdést). Budapest - Frankfurt - Lisszabon - Funchal (Madeira) volt az útvonal. Lisszabonban sikerült megismerkednem némi portugál folklórral: nem volt csatlakozás, mondták, "szerezzek" magamnak jegyet, menjek jobbra-balra-balra-jobbra-fel-balra-jobbra, és ott. Több óra múlva indult a következő gép; késő este érkeztem volna Madeirára, gondoltam, hagyom majd a kocsibérlést, megyek taxival...; és még a lisszaboni reptérről felhívtam a Cabanas Hotelt, foglaltam éjszakára egy bungalót...lesz, ami lesz...

4921.jpg=

"Funchal" reptéren rengeteg taxi volt, alkudni nem kellett, nagyon korrektek. Hihetetlen sok alagúton keresztül gyorsan, könnyedén eljutottam a szállásig. Nem volt egy olcsó hely, de legalább annál bátrabban adtam elő, hogy rendben van, de be kell vallanom, valami "beütésem" van: rádióamatőr vagyok, és mániám ilyen helyeken különböző antennákat felépíteni. :) Beleegyeztek, hogy reggel felépíthetem...

4913.jpg=4911.jpg=
4909.jpg=4942.jpg=

Holt fáradt voltam, de hajnali 3 óra körül csak felkeltett a hely izgalma, gondoltam, összarakom a kütyüt (TS570D) és valami dróttal behallgatózom a sávokba. Sajnos hamarosan konstatálnom kellett, hogy van zavar 21-en (54-55); de nappal nem volt szerencsére. Még "éjszaka" volt!, mikor elhatároztam meglepem a helyieket, felteszem az egyik 3 elemes Moxon-t. És a szinte vak sötétben, szélben, szemerkélő esőben, pirkadatra állt az antenna (nem hiába gyakoroltam otthon annyit az összerakást :))...

4933.jpg=4934.jpg=
4904.jpg=4905.jpg=
4935.jpg=4936.jpg=
4906.jpg=4907.jpg=

Cabanas elég magasan van, gyönyörő kilátással az Atlanti óceán felé; ahol egyúttal pazar USA és EU irányom volt. Ennek nagyon örültem. Egyébként a magasság miatt az afrika irány már nem volt blokkolva, amitől pedig tartottam előtte...

4948.jpg=4947.jpg=
4915.jpg=4944.jpg=

Nem volt jó idő: szeles volt, gyakran esett az eső. Ilyen körülmények között állítottam fel a második 3 elemes Moxon-t is. Tesztelgettem az állomást, főleg 21-en, már este "gyanús" volt, hogy az a hely teljesen más, mint ahol eddig versenyeztem: este mikor nekünk idehaza 21-nek vége, ott akkor még nagyon megy USA (egész USA...6-osok, 7-esek is); órákig. A versenyen (21 mega beindulása előtt) sokat figyeltem az alsó sávokat; ott is fantasztikus jól hallottam a "jenkiket"...

4938.jpg=4939.jpg=
4919.jpg=4920.jpg=

A verseny az első napon - LowPowerhez képest - nagyon jól ment: 1600 QSO lett. Igaz, túlzottan nem szakítottak meg az állomások, mindössze egyszer volt 200 feletti QSO/óra, de legalább este egy jót usáztam (~ 600 USA QSO). A második nap hajnalban iszonyú nagy vihar volt: dörgött, villámlott. Úgy rángatta, csapkodta az orkánerejű szél az antennákat, hogy azt hittem, kiszakítja a földből mindenestül. (Hallottam, a versenyállomásokat is megtépázta a vihar.) Szerencsére csak az egyik antenna szenvedett kisebb sérülést, amit kb. 20 perc alatt rendbe hoztam. Ezután jobb idő lett, kisütött a nap is. A terjedés viszont teljesen bekrepált (Auróra miatt?): hiába hívtam, nem jöttek, USA is gyenge volt, és jó részt el is maradt; egyedül a szorzózás ment jól: kialakult estére valami "óceáni terepasztal", ahol bármelyik szorzót azonnal meg tudtam csinálni...ez utoljára még nagyon feldobott. 3000 QSO-t szerettem volna, de a második napi semmilyen terjedés ennek betett; 2250 QSO és sok szorzó lett. Technikai "hibám" mindössze annyi volt, hogy a kapcsolóüzemű tápom ventilátora folyton leállt; noszogatni kellett. Zavar, QRM volt bőven, de ezekhez már lassan hozzászokom...

Összességében CT3 nagyon jó hely, rádiózás szempontjából is. Elképzelem, ha ide jönne pl. a Z38N M/M magyar csapat, micsoda eredmény születne. Sajnos azonban Madeira annyira kicsi, és annyira "kőtömb", hogy túl sok állomásnak nincs hely. Például tőlem Santana - ahol a CT9L van - csak "olyan messze" volt, hogy 59+50 dB-vel jöttek. Egyébként, a verseny után jártam náluk, és "titkon" meg is néztem kívülről az állomást. Utána a központban elkávézgattam...elgondoltam, milyen lenne itt vásárolni valami kis "tanyát" kunyhóval, és kijönni versenyezgetni... :)

4941.jpg=4940.jpg=4914.jpg=

Mind 5B és CT3 is összehasonlíthatatlanul jobb hely versenyzés szempontjából, mint Európa ezen fele. Egy gond van csak, hogy repülőn közelíthető meg, és, ha nincs kiépített QTH, akkor csak a 20-30 kg vihető súlyban gondolkodhatunk, és egy komolyabb rádió már ennyi, nem is beszélve oszlopról, antennákról, egyebekről. Mert technika azért kell(ene); annyira nem ritka hely már, hogy csak úgy ömöljenek az állomások...

Minden alakalommal tervezem, hogy majd visszamegyek és... De vonzzanak újabb, jobb helyek, komolyabb kihívások. Kis szerencsével jövőre a 35-ös zónából (6W, C5, J5 ??) fogok versenyezni...

Köszönöm a QSO-kat!

73
Zoli
HA5PP

Ui.: A végeredmény:
10457.jpg=

<<< vissza

4581.jpg=
Admin (HA5NG) - 2008-08-09 09:40:16
Gratula Zoli!

Bandi/HA5NG

ellenörzőszám